BingeBud
Judit Pogány

Judit Pogány

Acting · Kaposvár, Hungary · Born September 10, 1944

Pogány Judit (Kaposvár, 1944. szeptember 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Kora gyermekéveit – bátyjával együtt - Kaposváron töltötte. 8 és fél éves korában elveszítette édesapját, ekkor édesanyja már súlyos beteg volt. Testvérével együtt gyámszülőkhöz került Budapestre, akik két édes gyermekük mellett kitanították és felnevelték őket. Pici gyerekkora óta vonzódott a színház, a versek világához, a Békéscsabán eltöltött középiskolás évei alatt számtalan helyi és országos szavalóversenyen sikerrel indult. A közgazdasági technikum elvégzése után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol az első rostán eltanácsolták. Nyilatkozataiban említette, hogy igazat ad a felvételiztető vizsgabizottságnak, jelentéktelen kislányként közhelyes versekkel próbálkozott. Érettségi után visszaköltözött Kaposvárra, és másfél évig a Kaposvári Megyei Bíróságon adminisztrátorként dolgozott. Munka mellett Takács László segédrendező amatőr színjátszókörében játszott el néhány szerepet. 1965-ben a csoport fellépett az országos Ki mit tud?-on, és bekerült a döntőbe. Produkciójukat a kaposvári Csiky Gergely Színház vezetése is látta, készülő új előadásukba fiatal lányokat kerestek, melybe Pogány Juditot is meghívták. Meghallgatás után segédszínészi állást ajánlottak számára, melyet rögtön elfogadott. Először a kórus és tánckar tagja volt, később kisebb prózai szerepeket játszott. Ebben az időszakban ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róbert színművésszel, aki ekkor már a színház oszlopos tagja volt. Az igazi áttörést színészi pályájában az 1968-1969-es évad hozta el, amikor Zsámbéki Gábor friss diplomás rendezőként Kaposvárra szerződött, és szerepet adott Pogány Juditnak a Várj míg sötét lesz című színdarabban. A következő, 1969-1970-es évadtól elindult színházi karrierje: Csorba István rendezésében a Hamupipőke címszerepét alakította, és még ebben az évadban megkapta a színész minősítést. 1971-ben összeházasodott Koltai Róberttel, a következő évben, 1972-ben megszületett fiúk, Koltai Gábor. 1973-tól Ascher Tamás rendezésében a Pinokkió főszerepét játszotta, melyre szülés után napi több órás intenzív edzéssel készült a színésznő, hogy hitelesen keltse életre a szikár fabábu lényét és mozgását. Számtalan szereppel bízták meg a kaposvári évek alatt, többek között Shakespeare Ahogy tetszik című drámájában Rosalindát, Csehov Ivanovjában Anna Petrovnát alakította, mindkettőt Zsámbéki Gábor rendezésében. Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjában Zsuzsit, a megalázott, gyilkos nőt keltette életre, a darabot Gazdag Gyula rendezte. Érett, kiforrott művésszé fejlődött, az új rendező generáció legnagyobbjaival dolgozott együtt a kaposvári évek alatt, mint például: Babarczy László, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor. Elismert filmrendezőkkel forgatott, mint Gazdag Gyula, akinek filmjeiből több tudható meg a Kádár-rendszer valóságáról, mint néhány átfogó szociológiai munkából. A Bástyasétány 74' című filmet 1974-ben mutatják be, melyben Pogány Judit Bözsi szerepét alakítja. Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, mely a következő évben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert. 1978-ban - 34 évesen - színészi munkáját Jászai Mari-díjjal ismerték el. Forrás: Wikipédia

Filmography

VégemMovie

Végem

2026

BigBakShowTV

BigBakShow

2025

as Vass Juci

Tonight We KillMovie

Tonight We Kill

2024

as Csillag Ági

Bogyó és Babóca 6. - CsengettyűkMovie

Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk

2024

as Mesélő

CatfightMovie

Catfight

2023

It Will Never EndMovie

It Will Never End

2023

Coda
Movie

Coda

2023

Bogyó és Babóca 5. – Hónapok meséiMovie

Bogyó és Babóca 5. – Hónapok meséi

2023

The GrandsonMovie

The Grandson

2022

as Anci mama

Bogyó és Babóca 4. - TündérkártyákMovie

Bogyó és Babóca 4. - Tündérkártyák

2020

as mesélő

Kimaradt körökMovie

Kimaradt körök

2020

as Nagymama

Neither with YouMovie

Neither with You

2019

as Valika

Citromos MignonMovie

Citromos Mignon

2018

as Idős hölgy

The Whiskey BanditMovie

The Whiskey Bandit

2017

as Annuska néni

Megérdemlem
Movie

Megérdemlem

2017

Bogyó és Babóca 3. - JátszótársakMovie

Bogyó és Babóca 3. - Játszótársak

2014

as mesélő

My GuideMovie

My Guide

2013

as Feleség

KispárizsMovie

Kispárizs

2013

as Jolika

AdventureMovie

Adventure

2011

as Sick woman

Bogyó és Babóca 2. - 13 ÚJ meseMovie

Bogyó és Babóca 2. - 13 ÚJ mese

2011

as mesélő

Bogyó és Babóca 1. - 13 meseMovie

Bogyó és Babóca 1. - 13 mese

2010

as mesélő

Haunted HolidayMovie

Haunted Holiday

2010

as Vilma

AdventurersMovie

Adventurers

2008

as nagymama

Megy a gőzösMovie

Megy a gőzös

2007

as Mrs. Bajusz

The Eighth Day of the Week
Movie

The Eighth Day of the Week

2006

as Csibike - ügyvédnő

The Prince's RespiteMovie

The Prince's Respite

2006

as Luvnya

Egy szoknya, egy nadrágMovie

Egy szoknya, egy nadrág

2005

as Kamilla

Sobri, ponyvafilmTV

Sobri, ponyvafilm

2002

as Bori néni

Mayday MayhemMovie

Mayday Mayhem

2001

as Piroska néni, igazgatónő

The Dream CarMovie

The Dream Car

2000

as Kovácsné, Vera anyja

HippolytMovie

Hippolyt

1999

as Mrs. Schneider

Ámbár tanár úrMovie

Ámbár tanár úr

1998

as Mimike

Zimmer FeriMovie

Zimmer Feri

1998

as Vilma

DollybirdsMovie

Dollybirds

1997

as Terike

EscapeMovie

Escape

1997

Apa győz
Movie

Apa győz

1997

SzambaMovie

Szamba

1996

as Lidi

The RebellionMovie

The Rebellion

1993

as Kathi Blumich

We Never Die!Movie

We Never Die!

1993

as Anya

TwilightMovie

Twilight

1990

as Overállos nõ

The Pregnant PapaMovie

The Pregnant Papa

1989

as Rozi

Stand offMovie

Stand off

1989

The Midas TouchMovie

The Midas Touch

1989

as Monoriné

Panelvacsora
Movie

Panelvacsora

1988

as Nagymama

The FallMovie

The Fall

1987

The Treasure of Swamp CastleMovie

The Treasure of Swamp Castle

1985

as Szaffi (voice)

A tranzitutasMovie

A tranzitutas

1983

as Gizella

The Prefab PeopleMovie

The Prefab People

1982

as Feleség

Another WayMovie

Another Way

1982

as Magda

The Little FoxMovie

The Little Fox

1981

as Young Vuk / Kisrókák (voice)

Heart TremorsMovie

Heart Tremors

1981

DiplomafilmMovie

Diplomafilm

1981

as Feleség (Wife)

A Priceless DayMovie

A Priceless Day

1979

as Anna, Petõ felesége

Disco DiscoTV

Disco Disco

1979

as Suzi Quatro

A három jószívű rabló
Movie

A három jószívű rabló

1979

as Basztiánné

It's all MoonshineMovie

It's all Moonshine

1979

Green WalnutMovie

Green Walnut

1976

Wedding GuestsMovie

Wedding Guests

1976

Identification
Movie

Identification

1975

as Vöröskeresztes nõ

Bastion Promenade Seventy FourMovie

Bastion Promenade Seventy Four

1974

CodaMovie

Coda